Nem nagyon készítettem eddig gyümölcskenyeret, mert a ház ura nem igazán szereti. Ehhez képest estére elfogyott az egész, ő pedig szemrehányó tekintettel állt a konyha ajtajában: „ennyi volt?”. Szóval azt hiszem, ez a fogás is felkerül az étlapra
"35 éves lettem én,
meglepetés-e sütemény,
egye - vigye. "
Két okból szeretem a túrótortákat: egyrészt lelkiismeret furdalás nélkül tudok belőle Rozinak adni, másrész ez az egyetlen süti, amivel kapcsolatban nem vizionálok már evés közben szeletenként plusz 10-15 kilókról. Pedig valljuk be, ezek sem nevezhetőek diétás édességnek. Most valami olyasmit kerestem, ami hasonlít a Túró Rudira, Rozi ugyanis imádja, úgyhogy megpróbáltam kiváltani valami házi megoldással. Ez annyira jól sikerült, hogy az utóbbi időben nem is nagyon vettem már neki bolti édességet (főleg, hogy a Kinder tejszelet problémát is megoldottam házilag). Ez a torta maga a mennyország, a lágy, tejszínes túrókrémet a roppanós csokival a tetején alul a kakaós piskóta fanyarsága ellensúlyozza. Egyszerűen nem lehet belőle eleget készíteni.
Íme, a bibitorta. Az öcsém (aki testvérek közt is 190 centi és 110 kiló) szerencsésen összetörte magát, és a bibijére " ...valami csokisat... nem-nem, valami lekvárosat... nem inkább csokisat...." kért. Hát kapott csokisat és lekvárosat is, és örömmel jelentem, hogy a bibi is szépen gyógyul. A ribizlilekvár anyu műve, erről pár poszttal később készülök majd ódákat zengeni.
Sokáig keresgéltem, milyen is legyen, végül biztosra mentem: a csokit mindenki, a gesztenyét meg Rozi szereti. A marcipán biztos volt, a díszítés miatt (és mert én bármekkora mennyiséget képes vagyok megenni belőle). A végeredmény magáért beszélt: három torta született, az este végére hírmondó sem maradt belőle (bár az egyik, a picike csak arra szolgált, hogy Rozi magára kenhesse, ez maradéktalanul sikerült is).
A sógornőm 27 +/- 5. szülinapjára készült ez a torta. Trüffelkrémet szerettem volna készíteni, de az étcsokis krémmel túl sötét lett volna a süti. Már majdnem lemondtam róla, mikor fejbecsapott az isteni szikra: fehércsoki! Megcsináltam, megkóstoltam, mindett megettem. Úgyhogy nekiálltam még egy adagot készíteni, ebből már jutott a tortára is. A végeredmény valami fenomenális, csak igazi mániákusoknak, iszonyatosan tömény és édes, pont nekem való.
Lackó 11. szülinapjára valami különlegeset kellett kitalálnom, a fiatalember kamasz, nem egyszerű a kedvébe járni. Először Nintendóban gondolkodtam, de azt túl unalmasnak találtam, onnan viszont már csak egy ugrás volt a Spongyabob ötlete. Jelentem: be is vált, Lackónak tetszett a családnak meg ízlett. Az alap itt is a brownietészta, a krém pedig anyu klasszikus vajaskréme.
A brownie nagyszerű alap torták, sütik elkészítéséhez. Kiválóan passzol hozzá a vaníliakrém, a csokikrém, a tejszín, a savanykás gyümölcskrém, a túró, és még számtalan nagyszerű ízesítés. Én nagyon sokszor használom, főleg, ha nem akarok kísérletezni: ez mindig tutira beválik.
Mostanában sok sütit sütök. Valahogy összejönnek az alkalmak: hol egy szülinap, hol egy szilveszteri buli, hol egy „bibitorta”, mindig akad egy-két jó kifogás, hogy miért is kell nekem most azonnal sütnöm valamit. azt hiszem, eljött az ideje, hogy csokorba szedjem, és némiképp átláthatóvá tegyem ezeket a recepteket, mert a mostani állapot szerint fél órákat keresgélek a gépemen, mire megtalálom, amit akarok. Úgyhogy elsőként jöjjön a nagy kedvenc:
„A” brownie
