Mivel Rozi újabban túrófüggő lett, van lehetőségem kikísérletezni a tökéletes állagú túrógombóc receptjét. Nem állítom, hogy ez lenne az, de mindenesetre úgy gondolom, közel járok hozzá. A tojásfehérjéket akár fel is lehet verni kemény habbá, attól még légiesebbek lesznek a gombócok.

Jön a nyár, ez nálam, annyi sok más mellett a citromos sütik korszaka is. Bármilyen formában, túróval, mascarponéval, vaníliás krémmel, bármivel, a legjobb frissitő, ha beköszönt a kánikula. Ne sajnáljuk belőle a citromot, hiszen ez adja meg a karakterét, csak bátran.

 Két okból szeretem a túrótortákat: egyrészt lelkiismeret furdalás nélkül tudok belőle Rozinak adni, másrész ez az egyetlen süti, amivel kapcsolatban nem vizionálok már evés közben szeletenként plusz 10-15 kilókról.  Pedig valljuk be, ezek sem nevezhetőek diétás édességnek.  Most valami olyasmit kerestem, ami hasonlít a Túró Rudira, Rozi ugyanis imádja, úgyhogy megpróbáltam kiváltani valami házi megoldással. Ez annyira jól sikerült, hogy az utóbbi időben nem is nagyon vettem már neki bolti édességet (főleg, hogy a Kinder tejszelet problémát is megoldottam házilag). Ez a torta maga a mennyország, a lágy, tejszínes túrókrémet a roppanós csokival a tetején alul a kakaós piskóta fanyarsága ellensúlyozza. Egyszerűen nem lehet belőle eleget készíteni.

Tavaly nyáron, a kánikula elől menekülve beledugtam a fejem a hűtőbe. Míg kerestem a sört vizet, megakadt a szemem a sarokban bujkáló fél kiló túrón. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy összeszedjek mindent, ami hidegen ehető, és egymásra rakjam őket.