Életem első kenyere. Na jó, a második, mert tegnap már volt egy főpróba, de nem igazán stimmeltek az arányok, úgyhogy kicsit kísérletezni kellett a mennyiségekkel, de ez így nagyon finomra sikerült. Fantasztikusan tömör, masszív, igazi rusztikus kenyér, körben ropogós, roppanós héjjal, sütés közben elképesztően intenzív illattal. Menet közben nem kell locsolgatni, mert a beáztatott római tálból épp elég nedvességet kap. Természetesen begyúrható kézzel is, sajnos az én csuklóm a majd fél órás dagasztáshoz édes kevés. Ez a Pataki tálas megoldás is jónak bizonyult, kényelmes, a kenyér szépen megtartja a formáját, akár még keleszteni is lehet benne. Úgyhogy jöhetnek a variánsok, először az aszalt paradicsomos kenyér és a kalács lesz terítéken.