már
16

 "35 éves lettem én,
meglepetés-e sütemény,
egye - vigye. "

(Bocsánatot kérek, József Attila)
Nem elég, hogy öregszem, még fogyózom is. Úgy döntöttem, hogy ezen a napon megteszek (megeszek) mindent, amitől általában tiltva vagyok mostanság. "Ő", ha szabad így neveznem, volt a hab a kávén, hogy stílszerű legyek.
már
1

Túró Rudi torta

Címkék: torta túró csoki tejszín lekvár | Szerző: prozi | 1:50 pm

 Két okból szeretem a túrótortákat: egyrészt lelkiismeret furdalás nélkül tudok belőle Rozinak adni, másrész ez az egyetlen süti, amivel kapcsolatban nem vizionálok már evés közben szeletenként plusz 10-15 kilókról.  Pedig valljuk be, ezek sem nevezhetőek diétás édességnek.  Most valami olyasmit kerestem, ami hasonlít a Túró Rudira, Rozi ugyanis imádja, úgyhogy megpróbáltam kiváltani valami házi megoldással. Ez annyira jól sikerült, hogy az utóbbi időben nem is nagyon vettem már neki bolti édességet (főleg, hogy a Kinder tejszelet problémát is megoldottam házilag). Ez a torta maga a mennyország, a lágy, tejszínes túrókrémet a roppanós csokival a tetején alul a kakaós piskóta fanyarsága ellensúlyozza. Egyszerűen nem lehet belőle eleget készíteni.

már
1

Tavaly nyáron, a kánikula elől menekülve beledugtam a fejem a hűtőbe. Míg kerestem a sört vizet, megakadt a szemem a sarokban bujkáló fél kiló túrón. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy összeszedjek mindent, ami hidegen ehető, és egymásra rakjam őket.

már
1

Fanta-torta

Címkék: torta túró fanta | Szerző: prozi | 1:09 pm
Ez a torta szintén megrendelésre készült: az öcsém szilveszteri buliján szerepelt nagy sikerrel. Eleinte kicsit idegenkedtem a Fanta (vagy bármilyen szénsavas üdítő) használatától a sütiben, de ismét rá kellett jönnöm: sznobnak lenni nem túl kifizetődő, ha nem készítem el, soha nem tudom meg, milyen jól passzol a krémes túróhoz a krém savanykás íze. Tervezem, hogy kipróbálom majd citromos, vagy grapefruitos krémmel is, ez sem lehet rossz.
már
1

Íme, a bibitorta. Az öcsém (aki testvérek közt is 190 centi és 110 kiló) szerencsésen összetörte magát, és a bibijére " ...valami csokisat... nem-nem, valami lekvárosat... nem inkább csokisat...." kért.  Hát kapott csokisat és lekvárosat is, és örömmel jelentem, hogy a bibi is szépen gyógyul. A ribizlilekvár anyu műve, erről pár poszttal később készülök majd ódákat zengeni.

már
1

Sokáig keresgéltem, milyen is legyen, végül biztosra mentem: a csokit mindenki, a gesztenyét meg Rozi szereti. A marcipán biztos volt, a díszítés miatt (és mert én bármekkora mennyiséget képes vagyok megenni belőle). A végeredmény magáért beszélt: három torta született, az este végére hírmondó sem maradt belőle (bár az egyik, a picike csak arra szolgált, hogy Rozi magára kenhesse, ez maradéktalanul sikerült is).

feb
28

A sógornőm 27 +/- 5. szülinapjára készült ez a torta. Trüffelkrémet szerettem volna készíteni, de az étcsokis krémmel túl sötét lett volna a süti. Már majdnem lemondtam róla, mikor fejbecsapott az isteni szikra: fehércsoki! Megcsináltam, megkóstoltam, mindett megettem. Úgyhogy nekiálltam még egy adagot készíteni, ebből már jutott a tortára is. A végeredmény valami fenomenális, csak igazi mániákusoknak, iszonyatosan tömény és édes, pont nekem való.

feb
28

Spongyabob torta

Címkék: torta csoki marcipán brownie | Szerző: prozi | 10:43 pm

 

Lackó 11. szülinapjára valami különlegeset kellett kitalálnom, a fiatalember kamasz, nem egyszerű a kedvébe járni. Először Nintendóban gondolkodtam, de azt túl unalmasnak találtam, onnan viszont már csak egy ugrás volt a Spongyabob ötlete. Jelentem: be is vált, Lackónak tetszett a családnak meg ízlett.  Az alap itt is a brownietészta, a krém pedig anyu klasszikus vajaskréme.
feb
28

A brownie nagyszerű alap torták, sütik elkészítéséhez. Kiválóan passzol hozzá a vaníliakrém, a csokikrém, a tejszín, a savanykás gyümölcskrém, a túró, és még számtalan nagyszerű ízesítés. Én nagyon sokszor használom, főleg, ha nem akarok kísérletezni: ez mindig tutira beválik.
Ez a torta mascarponekrémet kapott. A mascarpone eredetileg bivalytejből, de mára már inkább tehéntejből készített, magas zsírtartalmú, tejszínes, puha sajt,ami ideális édes krémek készítéséhez. Íze csodálatosan egészíti ki a brownie keserű, csokis fanyarságát.
süti beállítások módosítása